49. fejezet

- De előre mondom, hogy nem muszáj megtenned. Sőt... szerintem hagyjuk is. Nem lenne jó ötlet. - mondta Emily.

- De mégis mi??? Ha nem mondod meg, nem tudom meg mondani, hogy jó ötlet-e vagy sem. - vágtam rá.

- Na jó. Rendben. - kezdett bele - Arról lenne szó, hogy nyomozni kéne, de nem csak ennyi, hanem kideríteni, hogy képes lenne-e megcsalni. Még hozzá úgy hogy...

- Hogy... jöjjek össze vele?? Ez lenne??

- Igen... de inkább hagyjuk az egészet. Hiszen neked barátod van. Ezt pedig én nem akarom kockára tenni miattam. Nem lenne szép dolog. - mondta.

- Nem... tényleg nem. Figyelj a nyomozást elvállalom. Nagyon szívesen, avval nincs gond. Rendben?? - kérdeztem.

- Rendben - mondta Emily - Nagyon köszönöm. Tényleg jó barát vagy.

- Derítsd ki nekem valahogy, hogy mikor hol lesz. A többit majd én elintézem.

Emily hirtelen felugrott és a nyakamba repült. Éreztem a vállamon a könnyeit. Utáltam ha valaki sírt, kimondottan rossz volt nézni. De hagytam. Mikor végzett jót mosolyogtunk a sminkje ugyanis szétcsúszott és nagy fekete foltok gurultak végig az arcán.

Már nagyon késő volt,amikor haza indultunk. Jó volt Emilyt mosolyogva látni.A ház előtt Emily kirakott. Elköszöntünk egymástól és indultunk haza. Mármint ő. Én csak be a házba.

Nálunk már mindenki aludt. Megszomjaztam úgyhogy kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. De bár nem tettem volna. Olyan kupi lett, hogy azt elmondani nem lehetne. Megkerestem a poharam és megpróbáltam a mosogató felé közeledni. Gyorsan ittam egy kortyot és neki álltam összepakolni.

Amit tudtam bepakoltam a mosogatógépbe. A többit kézzel elmostam. Elég későre járt mikor végeztem. Föl ballagtam a szobámba és ahogy voltam bedőltem az ágyba. De nem volt valami jó érzés, ezért inkább elmentem fürdeni. Alig vártam, hogy végezzek. Majd bemásztam az ágyikómba, immáron tisztán és hagytam magam átadni az álommanóknak, hogy a kedvenc helyemre az álomvilágba repítsenek.

48. fejezet

Miután végeztünk a mosogatással és az elpakolással engedélyt kértem Justintól a felkészülésről, hogy ne össze-vissza hadováljak itt neki.

Felszaladtam a szobámba,elővettem egy papírt és elkezdtem összeszedni a gondolataimat, amit leírtam a papírra. Nagyon élveztem a "feladatot". Annyira, hogy fel se tűnt, hogy Emily is.

- Szia. - köszönt - Mi jót csinálsz?

- Egy töri leckét. - mondtam.

Gyorsan lekapta az asztalról a papírt és elolvasta. Értetlenül nézett rám mikor a végére ért.

- Justin előadást szeretne hallgatni. Én meg felkészülök.

- Magyar töriből? Az tök jó. Maradhatok?? Engem is érdekel. - mondta.

- Felőlem nyugodtan.

- Akkor hagylak is befejezni. Én addig lent leszek.

- Rendben. - mondtam és tovább folytattam az írást.

Alig vártam már, hogy kész legyen. Gyorsan átolvastam és kijavítottam a hibákat. Mikor lementem a nappaliba már mindenki ott ült.

- Na... akkor halljuk. - mondta apu.

- Hát jó.... - mondtam és elkezdtem mondani.

Nagyon rosszul sikerült szerintem. Nagyon sokszor összekavartam egy másik eseménnyel amiről éppen beszéltem. Nagyon szégyeltem magam. Az a része kimondottan zavart, amikor apu állandóan közbe szólt. Nem tudom miért tette, de megtette.

Mikor végeztem Justin odajött hozzám és megölelt.

- Nagyon tetszett az előadásod. - súgta a fülembe. Még a hideg is kirázott.

- Nem... nagyon rossz voltam. De majd máskor jobb lesz. Ígérem.

- Ashley... - szólt Emily - mit szólnál ha elmennénk vásárolni. Szeretnék veled egy kicsit beszélni.

- Persze... menjünk. Ugye nem bánjátok srácok? - kérdeztem apuéktól.

- Engem nem. - mondta apu.

- Engem sem. Érezzétek jól magatokat.

- Akkor összeszedem a cuccomat és mehetünk. - mondtam Emilynek.

Ismét felszaladtam a szobámba, elővettem az egyik táskámat, bele dobáltam mindent és már rohantam is lefelé. Emily már a kocsijába ült. Sírt. Gyorsan odaszaladtam a kocsihoz és beszálltam.

- Emily... minden rendben?? - kérdeztem.

- Nem... - mondta hüppögve. - Semmi sincs rendben. De menjünk... nem akarok itt a házatok előtt lenni végig.

- Rendben. - mondtam. - Akkor induljunk.

Csöndesen mentünk végig az úton. Nem akartam Emilyt zaklatni a kérdéseimmel. Először nyugodjon le, nehogy valami baj történjen. Egy aranyos kis étteremhez értünk. Bementünk, leültünk egy asztalhoz és rendeltünk. Egész idő alatt nem beszéltünk semmit. A végére már nem bírtam. Rákérdeztem.

- Emily... mi a baj?? És különben is nem arról volt szó, hogy vásárolni megyünk?? - kérdeztem.

- Bocsi, de ez jobbnak tűnt. Na szóval... nem lesz rövid annyit ígérhetek.

- Rendben... mondd csak.

- Szóval... nagyon titokban jártam egy sráccal. És mostanában elég furcsán viselkedik. Az elején ilyen tök aranyos volt,kedves, segítőkész. De mostanában ha elmegyünk valahova és meg lát egy nálam jobb csajt elfelejti, hogy ott vagyok mellette és simán leáll vele flörtölni. Úgyhogy szerintem megcsal. És lenne hozáád egy kérésem. Ha akarod elvállalod ha akarod nem.

- Na jó... ki vele.

47. fejezet

Valahol a sivatag közepén jártam. Fogalmam sem volt hogyan kerültem oda. Egyszer csak ott voltam. Egy hatalmas nagy forgószél kapott magával és pörögtem vele együtt. Egyik pillanatról a másikra lepörgött előttem az egész életem. Nagyon megijedtem... nem... az nem lehet. Nem hallhattam meg újra. Vagy mégis??

Hirtelen kipattant a szemem. Föl ültem az ágyon. Körülnéztem, hogy biztos jó helyen járok-e vagy sem. Nem sok mindent láttam a sötétben, de biztos voltam benne, hogy az meleg ágyikómban ülök, ami csurom víz volt. Nem foglalkoztam vele.

- Majd holnap kirakom megszáradni - gondoltam magamban.

Azzal visszafeküdtem az ágyamba és aludtam tovább. Reggel frissen keltem. Nyújtózkodtam egyet, majd kikeltem az ágyból. A gardróbomhoz sétáltam és kivettem egy kék ujjas felsőt és egy fehér sortot.

Leszaladtam a konyhába. Mondanom kell??! Apu szokása szerint ott sündörgött a konyhába.

- Jó reggelt hercegnőm - mondta.

- Hercegnőm?? - csodálkoztam - Utoljára hat évesen voltam a hercegnőd, de akkor is valami jelmezes maskara volt.

- Na szép... én itt kedveskedem neki. Reggeli, szép szavak, ápolás... erre ezt kapom. Na kösz szépen! - mondta apu megilletődve.

- Az ápolásban nem vagy egyedül - mondta Justin és egy puszit nyomott a fejem búbjára.

- Justin - mondta apu gyorsan megfordulva - hányszor mondtam, hogy ezeket ne elöttem.

- De apa... ez csak fejbúb! Nem száj. Ne legyél már ilyen finnyás. - mondtam.

- Tudjátok mit? Üljünk le és együnk.

Azzal elénk rakott valami új receptű reggelit, amit eddig nem ismertünk. Én személy szerint féltem bele kóstolni, bár apu nem volt olyan rossz szakács. Remekül feltudja magát találni. Akár magától is kitalál új recepteket, amit rendszeresen velem kóstoltat meg. Az már más kérdés, hogy ilyenkor általában egy egész napos hasmenésem van.

- Na és milyen volt az első éjszakád újra itthon?? - kérdezte Justin.

- Fura... valami nagy marhaságot álmodtam, de már nem emlékszem, hogy mi lehetett az. Tényleg apu... nem lehet a gyógyszertől??

- Nem tudom - mondta tele szájjal - éppenséggel meglehet, de nem vagyok benne biztos. Majd megnézem.

- Azt ajánlom... és nehogy nekem megfulladj. - mondtam apámnak.

Mikor végeztünk segítettünk apunak leszedni az asztalt. Bevállaltam a mosógatást, míg Jus az asztal takarítását.

- Na és van ötleted, hogy mit csináljunk ma? - kérdeztem.

- Nem... sajnos nincs. Illetve lenne itt valami... - mondta szerelmem.

- Mégpedig?

- Nagyon érdekelne a magyar törtélem. Hallottam már egy-két történetet, de szeretném egy magyartól is hallani.

- Hát... ha minden vágyad. Akkor oké, de ne röhögj ki ha elrontom. Oké?

- Miért röhögnélek ki? Olyan béna vagy magyarázásban?

- Majd meglátjuk. - mondtam mosolyogva és már gondolkodtam is melyik "történetről" meséljek szerelmemnek.

Egy kis visszatérés?? :D

Sziasztok!!

Úgy döntöttem, hogy folytatom a blogot. Bár eredetileg egy másikat akartam írni, de akkor folytatom ezt. :D

Nagyon örültem, amikor ma feljöttem és láttam, hogy azért néhányan hiányoljátok. Én meghatódos fajta vagyok és ezért egy-két könnycsepp kicsordult a szememből.

Hogy miért nem folytattam?

8-kos vagyok. És előrébb vettem a tanulást. Biztos tudjátok felvételi,félévi jegyek meg az egyéb ilyen marhaságok. Több időt fordítottam a tanulásra,mert még szeptemberben nagyon rosszak voltak a jegyeim és ezt ki akartam javítani. Ezért hagytam abba.Remélem megértitek.

De most újjult erővel neki látok a blog írásnak. Nem mondom azt, hogy minden nap lesz rész, de megpróbálom bepótolni. Ma már biztos nem lesz új,de holnap megpróbálok összerakni valamit!!

(És igazság szerint már el is felejtettem a sztorit, ugyhogy újra kell olvasnom :$)

Addig is puszi nektek!!!<3

46. fejezet

Gyorsan összeszedtünk mindent és indultunk haza felé. Nem akartam, de muszály volt. Olyan jól éreztem magam. Még soha senki nem lepett meg ennyire. Az nagyon zavart, hogy elfelejtettem azt, hogy ma vagyunk 1 hónaposak. Majd valamivel kárpótolom.

- Min gondolkodsz ennyire? - kérdezte Jus.

- Semmi különösön. - mondtam és egy puszit nyomtam az arcára.

- Nekem minden gondolatod érdekes. - mondta, majd megfogta az arcomat és a homlokomat az övéhez nyomta. - Szóval?

- Bűntudatom van. - mondtam.

- Ajj... mondtam már, hogy ne legyen. Én elnézem neked.

- De én nem nézem el magamnak. Engem ez zavarni szokott. Nem tehetek róla. Úgyhogy kénytelen leszek valamivel kárpótolni. - mondtam és megcsókoltam.

A nyakát átkaroltam és egyre jobban húztam magamhoz. Éreztem, hogy tetszik neki, ezért folytattam. Még szorosabban magamhoz húztam. A hajába túrtam. Egyre jobban kezdett csókolni. Éreztem, ahogy egyre jobban izzik köztünk a levegő. A kezei egyre lejjebb csúsztak, amit nem győztem vissza rakni a helyére.

- Justin. - mondtam és próbáltam eltolni magam tőle, de nem engedte. Most ő szorított magához. Próbáltam eltolni magam, sikerrel. - Justin... nyugiiiiiii. Próbáld türtőztetni magad.

- De nem megy. - mondta nyávogós hangon. - Én próbálkozom erősen. De nem megy.

- Dehogynem megy. Eddig mindig ment. Most miért ne menne. - mondtam. - Na... kapd össze magad.

- Jól van na. Megpróbálom. De nem ígérek semmit.

- Oké. Eddig nagyon ügyi vagy. - mondtam és húztam magammal.

Már rég haza kellett volna érnünk. Apu tuti biztos lefogja mormolni a fejem. De nem érdekelt. Ilyet szép estét még senki nem adott, mint Justin. Egyre jobban húztam, mert már csak egy pár lépés választott el a kaputól.

Az udvaron már alig volt egy pár ember. Emily és Demi már épp indultak úgyhogy időbe indultunk. Gyorsan megöleltem őket és indultam apu felé. Meglepődtem ugyanis  nem volt dühös. Sőt, inkább nagyon erősen mosolygott.

- Na... milyen volt? - kérdezte.

- Tök jó. Ilyet még te se tudtál volna kitalálni. - mondtam, miközben szerelmem karjai átfonták a derekamat és egy puszit nyomott az arcomra.

- Igen? - kérdezte vissza apu. - Akkor örülök neki. Biztos jobban tetszett, mint a bulid.

- Az is tetszett. Csak nem tudom mire kaptam bulit. - mondtam. Úgy látszik ma ilyen nem tudós vagyok.

- Hát... csak úgy. Na de kezdjünk bepakolni. Kezd erős szél fújni.

Lepakoltunk az asztalról és vittük be a konyhába. Apu elkezdett mosogatni, ahelyett, hogy berakta volna a mosogatógépbe. Nem szóltam semmit, hiszen az ő dolga.

Én már kezdtem fáradt lenni, úgyhogy elmentem fürdeni. Jól esett a meleg víz alatt állni. Megnyugtatott. Na és persze újra tisztának éreztem magam.:D

Óvatosan kiszálltam a kabinból, mert amilyen szerencsétlen vagyok biztos, hogy taknyolok egyet. Nem találtam a törölközőmet,úgyhogy elő vettem egy ujjat. Magam köré csavartam és kimentem a fürdőből. A szobámban viszont ott volt Justin.

Mindketten meglepődtünk, de főleg én.

- Ejnye. Most már perverzkedsz is? - kérdeztem.

- Ööööö... aha. Egy ilyen szépségért, mint te. - mondta, majd egyre jobban közeledett felém.

Majd egyszer csak hirtelen elkapott és megcsókolt. A mostani csókba volt valami különleges. Nem tudom mi, de azt tudom, hogy a hideg is kirázott tőle. Talán amiatt, hogy egy szál törcsibe voltam.

- Szeretnék felöltözni. - mondtam.

- Hát rajta. - mondta, majd ledobta magát az ágyra.

-Ajj... te kis perverz. - mondtam.

Oda sétáltam a szekrényemhez, kivettem a kedvenc pizsim és indultam is fürdő felé.

- Most meg hova mész? - kérdeztem meg Justin.

- A fürdőbe.

- Inkább neki mutogatod magad, mint nekem?

- Valami ilyesmi. - mondtam és bementem a fürdőbe átöltözni.

45. fejezet

Az egész udvar ki volt világítva. Egy csomó ember járt kelt. Mindenki beszélgetett valakivel. Hirtelen dejavu érzésem támadt. Ugyan ilyen bulira jöttem haza egyszer, amikor azt ünnepeltük, hogy haza jöttem. Meg amikorapu megkérte Kim kezét.

Brrr... szörnyű emlékek Össze rázkódtam egy kicsit az emlék hatására.

- Minden rendben? - kérdezte Justin miközben egy puszit nyomott az arcomra.

- Ühüm... miért? Valaminek nem kéne rendben lenni? - kérdeztem huncutul.

- Ööööö... azt nem tudom. De menjünk be. Én már kezdek éhes lenni.

- Én még nem. - mondtam.

Be sétáltunk az udvarba. Mindenki örömmel futott felém. A nagymamim,a nagypapim, az unokatesóm, Maryék, Emily, Miley és akit nagyon hiányoltam Demi.

Annyira örültem mikor megláttam. Oda szaladtam hozzá és a nyakába ugrottam.  Jól megszorongatta és ő is ugyanezt tette. Könnycseppeket éreztem a vállamon. Tudtam, hogy sír, de azt nem, hogy miért.

- Demi... mi a baj? - kérdeztem, majd letöröltem a könnycseppeket az arcáról.

- Csak.. csak... - hüppögte. - Eszembe a jutott ez az egész. Amikor a kórházban feküdtél és fogtuk a kezed Emilyvel. Az a különös álom. - mondta. A könnycseppei nem akartak a helyén maradni, ezért tovább folydogált lefelé. De már nem csak az ő arcán, hanem az enyémen is. - Amikor Emilyt föl hívtam és azzal fogadott, hogy lehet, hogy te már nem... szóval tudod.

- Igen, tudom. De nem beszéljünk erről. - mondtam.

- Rendben. Ne haragudj. - mondta.

- Nem... nincs semmi. Legalább még jobban rájöttem, hogy mekkora hülyeséget csináltam.- mondta és közbe megöleltem.

A hátam mögött apu hangját hallotam. Megint valami beszéddel próbálkozik. Bár mondjuk most jobban ment neki, mint máskor. Nem nagyon figyeltem rá. Azt akartam, hogy Demi megnyugodjon.

Aztán egyszer csak az én nevemet hallottam. Minden szemet a hátamon éreztem.Megfordultam, mosolyogtam és elindultam apu felé.

- Már megint miben mesterkedsz? - kérdeztem aput.

- Semmi érdekesben. - mondta.

- Aha. Persze. - mondtam, majd vállon boxoltam.

A szememmel Justint kerestem. Megtaláltam azon a kis padon, amit még nagyon rég apuval csináltunk. Ott ültek rajta. Justin, Emily és Demi. Mindegyik engem nézett, én pedig vigyorogtam, mint a tejbe tök. Kezdtem egyre jobban zavarba lenni, mert apu meg egyre jobban kezdett ideges lenni.

Amikor befejezte, szó szerint menekültem előle. Valahogy minnél jobban távolabb akartam lenni. Magam sem értettem miért.

Oda mentem a kis padocskához és bele huppantam Justin ölébe.

- Szia cica. - mondta és egy csókot nyomott a számra. Hallottam ahogy lányok éppen fuldokolnak, de nem érdekelt.

- Ez nagyon jó volt. - mondtam mikor végeztünk. - Na... meghaltatok? - kérdezte a lányoktól.

- Nem látod? -kérdezte Em. - Teljesen készek lettünk tőletek. Asszem nekem muszály innom egy kortyot, hogy lenyugodjak.

- Vagy kettőt. - fűzte hozzá Demi. - De menjünk mielőtt három lesz belőle.

Ezen nekem is röhögnöm kellet. Hogy lehet valakinek két ilyen kis idióta barátnője?

- Figyelj csak... ráérsz? - kérdezte Justin.

- Nem tudom. Miért?

- Az meglepi.

- Ajjj ne már.

- De-de. Kérdezzük meg apudat elenged-e.

- Oké.

Azzal elindultunk apu felé.

- Georg? El tudnád engedni Ashleyt?

- Most? - kérdezte apu meglepődötten. - Most nem tudom. Egy csomó mindenki miatta van itt.

- De most jönne a meglepi. Tudoooddd.

- Jaaaaa. Tényleg. Persze. Menjetek csak nyugodtan. - mondta apu és Justin húzni kezdett a part felé.

-Szép mondhatom. Össze súgsz a hátam mögött? Ráadásul az apámmal? Csoda, hogy egyáltalán elengedett.- mondtam és közbe szívtam magamba a finom tengerparti levegőt.

- Hát...azt nekem is mondta, hogy nagyon szerencséd vagyok, hogy velem ilyen engedékeny.

- Ja. De mikor érünk oda? -kérdeztem.

- Mindjárt. De szeretném eltakarni a szemed.

- Muszáj? -kérdeztem.

- Igen, muszáj.

- Jól van oké. - egyeztem bele.

A kezei eltakarták a szememet. Egy mókusfarkincát sem láttam. Csak sétáltunk a tengerparton. Én eltakart szemmel. Egyszer csak megálltunk és egy kis világosságott láttam. Nem sokat csak egy kicsit.

- Kész vagy? - kérdezte.

- Mire?

- Arra, hogy meglásd mit varázsoltam neked.

- Arra kész. Már kiváncsi vagyok.

- Jól van. 1....... 2................ 3.........

A kezét levette a szememről. Én pedig elámultam. Olyan gyönyörű volt, amit láttam. El sem hittem, hogy pont én kapok egy ilyet.

A homokba le volt terítve egy pokróc. Körülötte egy kis tányérokon gyertya volt meggyújtva. A pokróc pedig tele volt szórva rózsa szirmokkal. Pirossal, fehérrel, rózsaszínnel. Egy szóba össze foglalva gyönyörű volt. Életemben nem kaptam ennél szebb ajándékot.

- Úristen ez gyönyörű. - mondtam és Justin nyakába ugrottam.A könnyeim potyogni kezdtek.

Justin egyszer csak fölemelt és a pokrócra rakott. Ott megcsókolt. Gyengéden és óvatosan csókolt. Egyre jobban kezdtünk bele melegedni. Éreztem, hogy Justin megint egy picit többet szeretne.

- Justin... - mondtam.

- Bocsi. Csak nem tudom türtőztetni magam.

- Semmi gond.

- De akkor inkább jöjjön a másik meglepim.

- Másik meglepid? Mit felejtettem el, hogy ennyi meglepi van?

- Tudtam, hogy elfogod felejteni. De most el nézem, hiszen sok mind történt mostanába. - mondta én pedig értetlenül néztem rá. - Ma vagyunk 1 hónaposak.

- Hoppááá... - mondtam. -  Ezt tényleg elfelejtettem. Bocsiiiii.

- Mondtam, hogy nem haragszom. De jöjjön a meglepim.

Egy kicsit bűntudatom volt. Teljesen ki is ment a fejemből. Az egy dolog, hogy ő elnézi, de én nem.

Mire kettőt néztem, már ott volt a gitárja a kezében.

- Nos nem külön szerzeménnyel készültem, mert nem volt időm. Viszont azért tudott apukád mindent, mert tőle kérdeztem meg kedvenc zenéid listáját.

- Aranyos vagy. És nagyon szeretlek. - mondtam.

- Tudom és én is szeretlek. Na de kezdjük.

És elkezdte énekelni a legkedvesebb dalt, amit annyira imádok.

"I'm no superman
I can't take your hand
And fly you anywhere
You want to go (yeah)

I can't read your mind
Like a billboard sign
And tell you everything
You wanna hear but

I'll be your hero

I, I can be everything you need
If you're the one for me
Like gravity I'll be unstoppable
I, yeah I believe in destiny
I may be an ordinary guy
With heart and soul
But if you're the one for me
I'll be your hero..."

(Sterling Knight: Hero)

Csak énekelte és csak énekelte. Annyira imádom ezt a számot. Majd még elénekelte nekem a Favorite Girl és az Up számát.

A telefon egyszer csak megszólalt a zsebemben. Apu volt az, hogy most már menjünk haza.

44. fejezet

"2 héttel később"

Már úton voltunk haza felé. Alig vártam, hogy a saját ágyamban aludhassak. Az én pihe-puha ágyamban.

Az elmúlt két hétben folyamatosan kivizsgálások voltak. Ilyen vérvétel,olyan vérvétel meg még egy csomó hasonló dolog.

Viszont,a mi a legjobban bosszantot, hogy nem az orvosom csinálta. Sőt... még csak be se jött. Megkérdeztem egy másik dokit és azt mondta, hogy szabadságot vett ki. Anyu meg semmit nem mondott róla. Mondjuk nem is fog, mert sajnos neki is vissza kellett utaznia.

Azt mondta a szülinapomra haza ér, ami három hét múlva lesz. Már július első hete van. Már alig várom. Olyan jó lesz. Itt lesz mindenki, akit szeretek.

Végre megérkeztünk. Apu beállt a garázsba. Mikor kiszálltam a kocsiból az én kicsi kutyám futott szélsebesen felém. Annyit nőtt amióta nem láttam. Megsimogattam, ahol csak tudtam. Ő nyalakodással mutatta ki az örömét.

Valaki elállta a napfényt. Fölnéztem. Nem láttam pontosan az arcát, de tudtam, hogy ki az. Én is fölálltam hozzá. Egy kicsit megszédültem, de ő rögtön utánam kapott. Óvatosan magához húzott, majd megcsókolt.  Nagyon lassan csókolt, ami nem volt rossz.

- Örülök, hogy végre itthon vagy. Már azt hittem sosem jössz haza. - mondta és egy puszit nyomott a számra.

- Én is örülök, hogy itthon vagyok. Már kezdtem unni a kórházi ágyat. - mondtam feldobva.

Elindultam be a házba. Föl mentem a szobámba. Leraktam a táskám és elkezdtem kipakolni. Szétválogattam a szennyeseket és elvittem a mosó gépbe.

Mikor tovább kutattam a táskámat egy papírt találtam benne. Nem tudtam ki lehetett az. Biztos az öcsém vagy valaki más írt nekem egy levelet. Annyira most nem érdekelt úgyhogy félre raktam és pakoltam tovább.

Hirtelen elsötétült előttem minden. Egy pillanatra megijedtem, de hallottam a hátam mögül a kuncogást, így már tudtam, hogy valaki szívat.

- Na jó, ki vagy. - mondtam mosolyogva. - Megadom magam, csak leplezd le magad.

- Milyen kis izé vagy csajszikám. - mondtam Emily és megölelt. - Azt hittem benne vagy a játékban.

- Most nem. Különben is egy kicsit haragszom rád. - mondtam.

- Miért? - kérdezte Em.

- Nem láttalak az elmúlt két hétben csak kétszer-háromszor.

- Jaj... bocsi... ne haragudj. Csak az új CD-met csináltuk és nem volt időm be menni. Tényleg bocsi.

- Jól van oké. - mondtam és megöleltem.  - Bocsánat kérés elfogadva.jut eszembe. Mi van Demivel?

- Köszi. Demi már forgat és nem sokára turnézik is. Úgyhogy ő most arra készül.

- Az kemény. - mondtam, majd barátnőmet újra megöleltem. Valaki berontott az ajtón és közénk ugrott. Jól megszorongatott mindkettőnket és nem engedett el.

- Most meg vagytok. - mondta Justin.

- Haha... nagyon vicces vagy. - mondta Emily. - Most megyek. Segítek apudnak.

- Oké.

Mikor Emi kilépett az ajtón Justin letámadott. Elkezdett csikizni, amit én ki nem állhattam. Alig vártam már, hogy abba hagyja.

- Naaa.... Justin. Elég már. - mondtam és próbáltam lefogni a kezét.

- Miért elég? - kérdezte. - Csak nem utálod ha csikiznek szivi. - mondta mosolyogva.

- De. Ki nem állhatom, ha csikiznek.

- Na, ne. - mondta Justin meghőkölve.

- De-de.

- Oké. Abba hagyom, ha cserébe kapok valamit.

- Mit szeretnél? - kérdeztem bár tudtam mit fog válaszolni.

Válasz helyett egy nagy csókot kaptam. Egyre szenvedélyesebben és gyorsabban  csókolt. hirtelen úgy éreztem, hogy többet szeretne, nem csak csókot. Mikor egyre durvább kezdett a helyzet lenni közbe szóltam.

- Justin. Nyugi szívem. Én még kicsi vagyok hozzá.

- Igen. Igazad van. Ne haragudj. - mondta és olyan vörös lett, mint a rák. - De honnan tudtad, hogy én AZT akarom.

- Megérzés. De mit szólnál, ha elmennénk a partra sétálni? - kérdeztem.

- Rendben. De ígérj meg valamit.

- Mit?- kérdeztem.

- Hogy nem csinálsz semmi rosszat.

- Megígérem. De menjünk már.

Elindultunk le a partra. Egy darabig sikerült normálisan sétálnunk, de észre vettek és rengetegen kezdtek felénk rohanni. Gondoltam a legtöbbje Justinhoz jön, de nem.

Mindenki hozzám jött ide. Megkérdezték, hogy jól vagyok-e meg ilyenek. Gyorsan osztottunk pár autógrammot, meg fényképet és már indultunk is tovább.

Messzire nem jutottunk, mert akkor meg a lesifotósok és különböző TV-től jöttek. Ugyhogy inkább vissza fordultunk és elindultunk haza.

Otthon egy hatalmas meglepetés várt.

43. fejezet

Nem értettem. Mit akar tőlem ez az orvos? Közös szálak? De hát csak most ismerkedtünk meg! Furcsa volt az egész, de biztos, hogy még jönni fog elvégezni egy pár vizsgálatot akkor majd megkérdezem. Az ajtó megint kinyílt.

Emily és Demi jött be. Nagyon boldogok voltak. Hoztak csokit is, aminek nagyon örültem. Valamivel fel kellett dobni a napomat.Ha mással nem, akkor legalább egy kis csokival. A lányokat apu váltotta föl. Nagyon szorosan megölelt. Nem mondott semmit csak sírt. Próbáltam megnyugtatni, de nem nagyon ment. Pattie segített nekem, ugyanis közben bejött ő is.

Majd Justin jött be. Megvárta míg apuék kimennek. Becsukta az ajtót, majd elindult felém. Végig a padlót nézte. Nem nézett rám. Leült az ágyam melletti székre. Ott ült akkor is mikor a kezemet fogta. Tudtam, hogy ő volt az. Már egy ideje itt ültünk nagy csendben mikor megszólaltam.

- Jól vagy? - kérdeztem.

- Persze. - mondta, de közbe még mindig a padlót bámulta. - És te jól vagy?

- Igen. De jobban lennék, ha rám néznél. - mondtam. Nem nagyon reagált rá. Csak annyit vettem észre, hogy a sima kis arcán könny cseppek csillognak. Oda nyúltam és letöröltem az arcáról. Biztatásnak vehette, mert végre fölnézett. Felállt és megölelt, de közben folyamatosan sírt.

- Nagyon sajnálom. - mondta. - Nem akartam, hogy ez legyen. Egy nagy tetű voltam. Te nem ezt érdemled.

- Akkor mit érdemlek?  -kérdeztem. Ő ki akart szállni az ölelésünkből, de én nem engedtem. Olyan jó volt a karjai közt lenni. - Mondd meg, hogy szerinted mit érdemlek.

- Egy sokkal jobbat, mint én vagyok. Aki nem szakít veled, azért, mert segítesz a barátnődnek. - mondta.

- Justin... ezt most fejezd be. Nekem nem kell jobb. Nekem te kellesz. Senki más. Csak te. Érted? - kérdeztem.A szememből egy-két könny csepp folyt ki.

- Tényleg? - kérdezte. - Nekem is csak te kellesz. Veled akarok lenni életem végéig. Most már biztosra tudom. Belehalnék ha még egyszer abba a tudatba lennék, hogy elveszítelek.

- Nem leszel még egyszer abba a tudatban. Soha többet nem csinálok ilyet.Most meg tanultam, hogy egy csak élted van és arra nagyon kell vigyázni.

- Örülök. Nagyon szeretlek. - mondta és megcsókolt. Nagyon óvatos volt végig.

Csókunk az ajtó nyikorgása szakította meg. A mostoha testvérem állt ott. Zavarba jött, a feje is vöröslött.

- Bocsi. - mondta. - Nem akartam zavarni.

- Csak egy kicsit zavartál. - mondta Justin mosolyogva. - De gyere csak. Én már elég régóta itt vagyok.

- Köszi. - mondta a tesóm. Közben Justin kiment. Az ajtóból még egy puszit dobott, majd eltűnt. A bátyám becsukta az ajtót és leült az ágyam végére. - Csak beszélni szeretnék veled arról a... szörnyű estéről.

- Amikor hót részegen jöttél haza és mindenki egy nagy szemét láda volt? - kérdeztem idegesen.

- Igen, azon.

- Most erre nem tudok mit mondani. Mit akarsz róla beszélni? Én nem szeretném felidézni.

- Pontosan miért nem? - kérdezte szomorúan. - Én sajnos nem emlékszem rá és senki nem akarja elmondani.

- Mire emlékszel? Mondjuk azon se csodálkoznék ha semmire. Ilyen részeg embert nem láttam még egész életemben.

- Csak annyi rémlik, hogy veled beszélek vagy ordibálok vagy nem tudom mit csináltam.

- Konkrétan leordítottad a fejem, hogy én vagyok a legszemetebb ember a világon. Közben én mindenről tudtam. Arról, hogy cigizel meg arról. hogy iszol és senkinek nem mondtam el. Még azóta sem. - mondtam. A könnyek már gyűltek a szemeben.

- Tényleg? - kérdezte.

-Tényleg. De ha nem haragszol most egy kicsit egyedül lennék.

- Persze, rendben. Köszönöm, hogy nem mondtad el senkinek.

- Szívesen, de szeretném, hogyha most már tudnának róla. - mondtam.

- Miről kell tudni? - kérdezte anyám. Kicsit dühösnek tűnt az arca. Nem elég, hogy én begyógyszerezem magam, még a bátyámról kiderül az, hogy cigizik. - Szóval?

- Majd elmondom.

-Ajánlom is. De most hagy beszéljek Ashleyvel.

- Anyu... én most fáradt vagyok ehhez. - mondtam, miközben helyet cseréltek a bátyámmal.

- Tudod... én is fáradt voltam egy több órás utazáshoz, de mégis felültem a repülőre és eljöttem ide, azért, mert te bevettél két nyugtatót. Mégis normális vagy te? Mégis, hogy jutott eszedbe ilyen? Nagyon nagyot csalódtam benned. - mondta anyu.

Nagyon szégyelltem magam. Tudtam, hogy igaza van, de megtörtént. Már nem tudjuk vissza csinálni. Ráadásul biztos voltam benne, hogy a vizi akcióról is tud, csak nem említi. Mint ahogy azt sem említette, hogy ki ez a titokzatos orvos.

- Anyu, mond csak. Miközöm van nekem ahhoz az orvoshoz, aki kivizsgált?

- Semmi. Miért? - kérdezte anyu.

- Csak, mert nagyon furcsán viselkedett. Azt mondta, hogy minket nagyon erős szálak fűznek össze. Vagy valami ilyesmit.

Anyu egy percre elsápadt. Ebben a pillanatban rájöttem, hogy valami közöm van a dokihoz, csak még nem tudom mi. Egy ideig néztem anyut. Látszott rajta, hogy gondolkodik csak nem tudom min.

- Mondott még valamit? - kérdezte idegesen.

- Nem, de ezek szerint valami közöm hozzá igaz?

Nem válaszolt.

-Anyu... mondj már valamit.

- Nem lehet. - mondta, majd felállt és elment. Komolyan nem hittem el, hogy most ez történik. Mi a franc közöm van a dokihoz? Anyu miért kapta fel ennyire a vizet?

42. fejezet

A kíváncsi szemek mind rém szegeződtek. Valamelyikük ki ment az ajtón.Gondolom szólni az orvosnak. Ha jól láttam apu volt az, aki elindult felém. Kinyújtotta a kezét és megölelt nagyon óvatosan. Körbe néztem. Mindenki itt volt, aki fontos az életemben. Még anyukámék is ide repültek.

Nagyon szégyelltem magam. Tudtam, hogy amit anyutól kapni fogok, azt örök életemre megjegyzem. Azt is tudtam, hogy nem most fogja. Lehet, hogy megvárja míg kimegyek a kórházból, de lehet, hogy nem.

Ránéztem anyura. A szeme aggódást és egy kis haragot tartogatott. Könnycseppek folytak le az arcán, ami azért volt fura számomra, mert nem nagyon láttam még sírni. Mindig is kemény volt. Ami a szívén az a száján.

Aztán itt volt az öcsém. Soha nem láttam még ekkora aggodalmat az arcán. Emily és Demi egymás kezét fogva sírtak. Gondolom örömükben. És végül azt láttam meg mellettem, akire nem is számítottam, hogy itt lesz. Hogy itt fog ülni mellettem és azt várja, hogy újra magamnál legyek. Az az ember, aki szeret és azt szeretné ha örök életére én lennék a párja. Ott ült és nézett. Nem tudtam kivenni az arcából, hogy mire gondolhat.

Mindenki rám szegezte a tekintetét. Az ajtó kinyílt. Belépett az orvos és a mostohaapám. Nem hittem a szememnek, mikor megláttam, hogy kik jönnek mögötte. Azok a mostohatestvéreim, akikkel már 3 éve nem beszéltem.

3 évvel ezelőtt láttam őket utoljára. A nagyobbikkal - akit én nagyon szeretek - elég durván összevesztem. Már nem emlékszem, hogy min, de azt tudom, hogy nem volt valami kellemes. Azóta nem is beszéltem vele. Mikor lement az apjához hétvégére mindig egy barátnőmnél aludtam. Vagyis csak volt barátnőmnél.

Fel se tűnt, hogy gondolkozásom közben a doki mindent megnézett rajtam. A vérnyomásom, a lázam, vért vett tőlem bekötötte az infúziót és az egyébb dolgokat csinált még.

- Most meg kell kérnem önöket, hogy távozzanak. Szeretnék feltenni pár kérdést Ashleynek.

- Azokat a válaszokat én is szeretném hallani. - mondta anyám. Lesütöttem a szemem és nagyon elszégyeltem magam.

- És én is szeretnék itt lenni. - mondta Justin.

- Még csak az hiányzik. - mondta anyu.

-Egyikőjük sem marad. - mondta a doki. - Ezt négyszemközt szeretném elintézni.

Mindenki elindult kifelé. Még anyu és Justin is. Az orvos becsukta az ajtót, majd megfordult és egy mappával a kezében elindult felém. Leült az ágy szélére. Persze óvatosan nehogy kijöjjön az a fránya infúzió.

- Szóval... - kezdte az orvos. - Most, hogy érzed magad?

- Hülyének, ostobának, nem normálisnak... - mondtam két szipogás között.

- Hm... én nem ilyenre gondoltam. De valahol megtudom érteni.

- Ja. Úgy jól vagyok köszönöm. - mondtam.

- Hány gyógyszert vettél be? Mi volt az? És mi volt a neve?

- Tessék?! Honnan tudja maga, hogy gyógyszert vettem be?

- Benne volt a véredben. A vérvétel kimutatta, hogy gyógyszert vettél be utoljára. Ráadásul egy nagyon erős gyógyszert. Mi nyugtatóra tippeltünk.

- Igen. Nyugtató volt, de a nevét azt nem tudom. Azt nem néztem. És két darab volt.

- Rendben. Már csak egy kérdés.

-Ne kíméljen.

- Hogy jutott eszébe egy 14 éves fiatal, okos lánynak az, hogy benyugtatózza magát? - kérdezte őszinte kíváncsisággal az orvos.

- Fogalmam sincs. Egyszer csak eszembe jutott. Azt is tudtam, hogy nem valami jó ötlet, de le akartam nyugtatni magam.

- Ühüm... Értem. De nem gondoltál arra, hogy mit szólnának a szüleid? A rajongóid? Az sem merült fel benned, hogy mit szóltak volna a rajongóid szülei? Egy nagyon nehéz korszak kezdődött volna a szüleid számára. Nem hallgattak volna mást, csak azt, hogy milyen felelőtlen szülők. Mondjuk most is nagyon sokan rájuk támadtak.

- Ezt meg, hogy érti? - kérdeztem. - Azt sejtettem, hogy meg fogják tudni, hogy kórházba vagyok, de honnan tudták meg azt, hogy miért vagyok kórházba?

- Azt én sem tudom. Nem ezzel a részével foglalkoztam, hanem azzal, hogy TE túléld ezt az egész drámát. Nagyon nehezen dolgoztam volna föl, hogyha nem sikerült volna téged visszahozni. - mondta.

Nagyon furcsa volt az egész szituáció. Nem értettem. Miért fontos ennyire ennek a dokinak az életem? Vajon a többi betegének is ezt mondja? Vagy az is lehet, hogy sok ember nem sikerült megmentenie az életet, akik esetleg gyerekek voltak. Sokáig gondolkoztam rajta és ez neki is föltűnt.

- Min gondolkozol ennyire?

- Semmi... nem érdekes. - mondtam.

- Na... nyugodtan elmondhatott. Pszihológusi végzettségem is van. Tudok segíteni, ha olyan a dolog. - mondta mosolyogva. Be kell valljam a mosolya nagyon megnyugtató volt.

- Na jó, rendben. Azon merengtem, hogy vajon a többi betege élete is ilyen fontos, mint az enyém? - mondtam. A doki elfordította a fejét. Nem nézett a szememben. - Csak mert feltűnt, hogy egy kicsit nagyon fontosnak tartja az életemet.

- Öööö... igen. Nos... a többi betegem élete is fontos. De a te életed számomra még fontosabb.

- De miért? - kérdeztem kíváncsian. - Ugye nem pedofil?

- Nem - mondta mosolyogva. - Nem vagyok az.

- Akkor? - faggattam tovább.

-Nem hiszem, hogy ezt most kéne megbeszélnünk. - mondta.

- Hanem mikor? - kérdeztem. - Ne csinálja már. Mondja már meg.

- Ashley... - mondta. - Minket nagyon szoros szál fűz egymáshoz.

- Ezt nem igazán értem. - mondtam.

- Ashley, én... -kezdte de nem tudta befejezni, mert egy fontos műtéthez hívták. Bocsánatot kért és már rohant is. Én meg csak ültem és néztem ki okosan a kis butus fejemből.

41. fejezet

"Ashley szemszöge"

Még nem voltam teljesen magamnál. A szemem csukva volt végig. Csak a hangok jutottak le az agyamig, amit már kezdtem felfogni, de nagyon lassan. Egy-két hang ismerős volt. Felismertem apuét,Emilyét, de a többiéket nem. Egy ideje már a csöndet hallgattam. Nem figyeltem, hogy mikor mentek ki a többiek. Valaki óvatosan megfogta a kezem. Néhány könnycseppet éreztem a csuklómon, amit óvatosan letörölt, majd egy meleg puszit nyomott a homlokomra.

Egyre jobban kezdtem felfogni, hogy mi történt velem. Tudtam, hogy szerencsés vagyok, amiért túléltem. Mostantól oda figyelek, hogy mit csinálok. Bár nem értem mitől lettem annyira rosszul. Remélem soha többet nem jut ilyen az eszembe. Az ágy egyre keményebb és kényelmetlenebb lett.

Valakinek a leheletét éreztem az arcomon. Valamit mondani akart, de nem tudta elmondani, mert bejött az orvos. Megnézte a szívverésem és az egyébb dolgokat.

- Mondja doktor úr... - mondta az ismerős hang. - Mikor fog magához térni?

- Sajnos nem vagyunk benne biztosak, de elméleteink szerint nem sokára. Tegnap kellett volna. - mondta az orvos. Vagyis egy nappal tovább voltam eszméletlen. - Reméljük nem sokára magához tér. Még el kell végeznünk egy pár vizsgálatot.

- Rendben. Köszönöm. - mondta az egyre jobban ismerős hang.

Hallottam ahogy az orvos kimegy. Az a valaki megfogta kezem és sírni kezdett. A könnyei újra a kezemre potyogtak.

- Ashley... - szólalt meg a hang. - Kelj fel légy szíves. Már nagyon hiányzol. Tudom, hogy úgyse hallod, de nagyon sajnálom, ami történt... - mondta.

Egyre kíváncsibb lettem, hogy ki lehet az. Már nem is arra figyeltem, hogy mit mondott. Kutakodni kezdtem a fejemben. A hang, sajnálja, ami történt, hiányzom neki. Hiába törtem a fejem nem jutott eszembe.

Visszafelé kutakodtam a fejemben. Nem jöttem rá. Nem hiszem el. Miért nem jut eszembe ez az ember? Hiszen sajnálja, ami történt...

És ekkor hirtelen eszembe jutott. Rájöttem, hogy ki ő. Ki az az ember, aki itt ül mellettem, fogja a kezem és sír. Nehéz volt elhinnem, hiszen ő mondta ki a végső szót. Eszembe jutott minden, amit aznap átéltem. Nem gondoltam volna, hogy ő lesz az, aki majd talán ki fut a folyosóra és mosollyal az arcán mondja mindenkinek, hogy kinyitottam a szemem.

Ajkait az arcomon éreztem. Óvatosan megpuszilt. Nedves arca az enyémhez tapadt. A kezemet még mindig fogta.

- Nagyon szeretlek. Nem akarlak elveszíteni. Soha többé nem teszek ilyet. Veled akarom leélni az életem.

Szeret? És az egész életét? Hűha.... Ilyet még soha az életben nem mondtak nekem. Remélem komolyan is gondolja. Mondjuk ez egy kicsit ijesztő számomra, de biztos jó buli is.

Gondolkodásomat egy másik ismerős hang szakította félbe. Már tudtam,hogy anyukámé az. Nagyon megijedtem, mert tudtam, hogy mi lesz. Meg fogom kapni rendesen a magamét. Főleg, hogy az egészségügyben dolgozik.

Egyre jobban nyomta a hátamat az ágy. Tudtam, hogy nem bírom sokáig és nem sokára kinyitom a szememet.

Újra elaludtam. Ugyanazon a tisztáson voltam, ahova Emilyt és Demit hívtam. Csak a nagy kapu alatt a nagymamám és a nagypapám állt. Oda sétáltam hozzájuk. A kezüket nyújtották felém. Én megfogtam mindkettőjükét.

- Szóval... - kezdte a mamám. - Nagyon vigyázz az életedre. Ilyen szerencséd nem biztos, hogy még egyszer lesz. Megígéred?

- Meg. Persze, hogy meg. Erre már én is rájöttem. Nagyon meg fogom becsülni. Ígérem. - mondtam.

- Nagyon helyes. Örülök, hogy láttalak. - mondta mamám és megölelt.

A papámhoz fordultam. Örültem, hogy láthatom, mert vele soha nem találkoztam. 1 éves voltam mikor elment tőlünk.

- Hát... - kezdte és könnycsepp gördült le az arcán. - Örülök, hogy találkoztunk. Jó lett volna megismerni közelebbről. Így kénytelen leszek nagyanyád történeteit hallgatni rólad és a testvéredről. Viszont meg kell, hogy állapítsam, hogy nagyon szép lány, jobban mondva már lassan nő lett belőled. - mondta és megölelt. Nagyon jól esett.

- Én is nagyon örülök, hogy találkoztunk. Ne aggódj, lesz alkalmad megismerni. Hidd el. Főleg ezek alapján.

Még egyszer utoljára meg öleltem őket, majd elindultam vissza a kórtermem felé. Éreztem, hogy újra a testemben vagyok. Az ágy semmivel sem lett jobb.Kezdtem unni, hogy nem tudok kényelmesen feküdni. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy megteszem azt, amire mindenki annyira vár.

A szeme egyszer csak kinyílt és kíváncsi fejeket pillantottam meg magam körül, akiknek a szája szélén egy mosolyt pillantottam meg.

40. fejezet

"Demi szemszöge"

Ashley állt elöttünk és valamit mondott. De nem értettük, hogy mit. Azt hittük bántani akar. Olyan furcsa volt ez az egész. Mégis, hogy kerültünk ide? Az előbb még a tengerparton voltam ausztráliába. Aztán egyszer csak itt voltam. Emily is ott volt melletem. Egymás kezét fogtuk. Emily nagyon szorította a kezem. Biztos félt.

- Szerinted mit mond? - kérdeztem Emilyt. Fél szememmel Ashleyre nézte. Ő értette, hogy mit beszélünk és furcsának találja, hogy mi nem értjük, hogy ő mit mond.

- Foggalmam sincs. De szeretném megérteni.- mondta Emily. - Muszály. Érzem, hogy fontosról kell beszélnünk vele.

- Igen. Azt én is érzem.

Egyszer csak Ashley közeledni kezdett. A kezét még jobban nyújtotta. Nagyon azt akarta, hogy fogjuk meg. Én nagyon féltem. Mi van ha magával ránt valahova?

- Demi... - kezdte Emily. - Szerintem fogjuk meg a kezét. Biztos, hogy úgy sikerül valami. Hátha úgy megértjük.

- Lehet. Akkor... rajta.- mondtam.

Elkezdtünk közeledni kis barátnőnk felé. Ő mosolygott. Örült annak, hogy közeledtünk felé. Én felbátorodtam. Egyre közelebb voltunk hozzá. Végül megfogtuk a kezét.

"Ashley szemszöge"

- Na így már értitek, hogy mit mondok? - kérdeztem. A lányok nagyot néztek. Megnyugodtam. Végre éretik, hogy mit mondok. Annyira örültem neki.

- Nahát... - mondta Emily. - Ez nagyon durva. De hát miért és hogy?  Ezt nem értem.

- Nyugi én sem értem. - mondtam. - De muszály veletek beszélnem. Nem nagyon lesz jó, de...

- Akkor ne is folytasd... - mondta Demi. Szemében egy könnycsepp csilogott. - Ashley, én nem akarom, hogy itt hagyj miinket. Tudom, hogy nem rég találkoztunk, de már rengeteg élményünk van. Nem akarom, hogy itt hagyj.

- Én sem. Úgyanazt tudom mondani, amit Demi. Nem akarjuk, hogy elmenj. Senki nem akarja. - mondta Emily. Az ő szemeiben is könnycsepp csillogott.

- Lányok... - kezdtem. -  Nem tudom, hogy még mi lesz. Én sem szeretnék örök nyugalomra térni. Nekem még rengeteg dolgom van és nem akarlak itt hagyni titeket. De lehet, hogy ez volt az utolsó találkozásunk. - mondtam és sírni kezdtem. - És ha netán így lesz tudnotok kell hogy, lélekben mindig itt leszek mellettek. Ígérem. De most már mennem kell.

- Ne... - kiáltották egyszerre. - Még ne.

- Muszály. Vissza kell térjek a testembe. Élni szeretnék. És ezért muszály mennem.

Elengedtem a kezüket. Éreztem ahogy eltünök és ott találom magam az ágyam és az orvosok mellet.

"Emily szemszöge"

Kinyitottam a szemem. Demi már ébren volt. Csak nézett maga elé. Olyan furcsa volt ez az álom. Olyan valóságos.

- Te mit álmodtál? - kérdezte Demi.

- Szerintem azt, amit te. Én, te és Ashley. És beszéltünk vele.Olyan felkavaró.

- Az. El sem hiszem, hogy mit mondott. Ha nem élne. Emily muszály élnie. Én nem bírom ki ha meghal. - mondta Demi és a nyakamba borult.

- Demi nem fog meghalni. Minden rendben lesz. Érted? - próbáltam nyugtatni. Elég nehezen ment. Egyszer csak valaki megszólalt a hátam mögött.

- Lányok minden rendben? - kérdezte Justin.

- Szerinted? - kérdezte Demi. - Hogy lehet ilyenkor az emeber? Szét vagyok esve. Nem bírom már sokáig.

- Demi, Demi... nyugi. Próbálj meg megnyugodni. - mondta Justin. - Az nem jó ha ideges vagy. Nem lesz semmi baj. Érzem. Hozzak egy pohár vizet? - kérdezte Justin.

- Megköszönném. Az jól esne. De várj meg. Muszály egy kicsit sétáljak.

- Rendben. - mondta Justin, majd segített Deminek felállni.

10 perc múlva már jöttek is vissza. Demi sokkal nyugodtabnak tűnt.

- NA megnyugodtál? - kérdeztem. De nem válaszolt ugyanis az orvos jött ki.

- Jó hírem van mindenkinek. - mondta. - Ashleyt nagy küszködés után sikerült visszahozni. Most még altatásban van. Holnapig nem keltjük fel. Hadd piihenjen. Arra is rá jöttünk, hogy mi történhetett. Ashley valószínűleg nyugtatót vett be. - erre mindenki nagyot nézett. - Nos igen. Mi is nagyot néztünk. Ashley valószínűleg érzékeny a nyugtatóra. Gyanítjuk, hogy kettőt vagy annál többet vett be. Ha eggyet vett volna be valószínűleg egy kis ájulással el lett volna intézve az egész. - mondta az orvos.

Mindenki leblokkolt. Nem tudtunk mit mondani. Nyugtatót vett be? Hogy jutott nyugtatóhoz?

- Köszönjül doktor úr. - mondta Georg. - Mikor lehet hozzá bemenni?

- Hát... elméletileg holnap. De most kivételt teszünk. Úgyhogy állítsanak fel egy sorrendet. 10 percig lehetnek bent.

- Köszönjük. - mondtuk egyszerre.

A sorrend egyszerű volt:Georg, Justin és Pattie, én és Demi.

Leültün a padra és vártunk. Végre ránk jött a sor. Bementünk egy kis ajtón. Ott ránk adtak egy védő ruhát és egy védő maszkot.

"Demi szemszöge"

Végre bemehettünk hozzzá. Ott feküdt és békésen szunyokált. Infúzió volt rákötve. Én a bal oldalára mentem, Emily a jobb oldalára ment. Legszívesebben felkaptam volan és megöleltem volna. Ehelyett egy haj tincset tűztem neki a füle mögé. Sírva fakadtam. Nem tudtam, hogy most öröm könnyek vagy szomorú könnyek ezek. Úgy éreztem mind a kettő.

- Demi... nyugi. - mondta Emily. - Majd ha kimentünk. Rendben?

- Persze - persze. Megnyugszom. Megnyugszom. Szerinted megfoghatom a kezét? - kérdeztem.

- Én már egy ideje fogom. - mondta Emily mosolyogva. Így én is megfogtam. Hamar eltelt a 10 perc. Az ápolónő megkért, hogy most már menjünk. Levettük védő ruhát és a védő maszkot és indultuk vissza a folyosóra.

39. fejezet

Egyre jobban távolodtam a földtől. Lebegtem és a szellemem indult a nagymamám felé. Beszélni nem tudtam, csak a gonolatommal üzentem a nagyinak, hogy én még nem akarok elmenni innen. Egyszer csak megálltam.

- Miért nem akarsz elmenni? - kérdezte. - Neked már itt a helyed.

- De mama, én még nem szeretnék elmenni. Nekem még rengeteg tenni valóm van. Itt van mindenki akit szeretek. Nekem muszály ott maradnom.

Sikításokat és sírásokat hallotam magam mögött. Hátrafordultam. Egy csomóan álltak körülöttem. Még mindig a konyhában voltam. Apu, Emily, a mentősök, Pattie és Justin is. A mentősök ha jól láttam megpróbáltak újra éleszteni. Kezdtem egyre távolabb lenni a nagyszüleimtől. Egy pillanatra vissza tértek az élet jeleim, de egy pillanat alatt újra nem voltak. A mentősök felraktak a hordágyra és vittek is a kórházba. Én csak lebegtem utánuk.

Apuék külön autóval mentek. Szörnyű volt látni így őket. Emily szó szerint zokogott. Pattie és Justin segítette, amíg apu előállt az autóval. Végül ők is indultak a kórházba. Én csak mentem utánuk.

"Justin szemszöge"

A TV előtt ültem és azon merengtem, hogy vajon jól döntöttem- e? Jó ötlet volt, hogy szakítok Ashleyvel egy ilyen dolog miatt? Nem igazán éreztem jól magam, ráadásul nagyon rossz érzésem támadt.

Hallottam, ahogy anyu kocsija megáll a ház előtt. Arra lettem figyelmes, hogy beront az ajtón. Meg kellet állnia, hogy levegőt tudjon venni.

- Justin... azonnal... velem... kell... jönnöd. Ashleyvel baj történt. - mondta.

- Tessék? - kérdeztem riadtan. - De hát mi? ÉS hogy? ÉS egyáltalán miért? - kérdeztem. Bár tudtam a választ.

- Nem tudom mi történt, de az apukája nem rég hívott, hogy a barátnője felhívta, hogy Ashley nem veszi fel a telefont. Se az otthonit, sem pedig a mobilt és hogy elég furcsa volt mikor utoljára beszéltek. - mondta anyu. - Na de igyekezz.

Felszaladtam a szobámba. Közbe a szemembe könnyek gyűltek. Remélem nem valami nagy baj. Kikaptam egy pulcsit meg egy cipőt és már futottam is. Kiszaladtunk a kocsihoz és Ashleyék felé vettük az irányt. Egyre jobban aggódtam, főleg akkor, amikor megláttuk a mentősöket.Kiszálltunk az autóból és már rohantunk is befelé.

Bent eszméletlen nagy felfordulás volt. A konyhába mnetek a mentősök úgyhogy mi is oda mentünk. A konyha ajtóban megtorpantam. Nem hittem a szememnek. Nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörtént. Ashley ott feküdt holtan. Körülötte véres üvegdarabok. Vissza fordultam. Nem bírtam látni élettelen testét. Be mentem a nappaliba. Emily már ott volt.

- Mi történt köztetek Justin? - kérdezte. NAgyon ideges volt.

- CSak szakítottunk. De nem hittem volna, hogy ennyire megviseli. - mondtam sírva.

- De látod, hogy mégis. - mondta ő is sírva.

Oda jött és megölelt. Együtt sírtunk, amikor hirtelen a mentősök hangját hallottuk. Rohantnk a konyhába. Ashley életfunkciói működtek. De ez csak két percig tartott. A mentősök felpakolták a hordágyra és már vitték is. Mi kocsival mentünk.

Bent az autóban elkapott a lelkiismeret furdalás. Vajon miattam? De miért? Én nem akartam, hogy ez legyen. Én nagyon szeretem és nem akarom elveszíteni. Ő a legfontosabb az életemben. Mindennél fontosabb volt.

"Emily szemszöge"

Alig vártam már, hogy oda érjünk a kórházba. Kezdett olyan lenni, mintha az autó egyre lassabb lenne. Legszívesebben szóltam volna Georgnak, hogy menjünk gyorsabban. Tudtam, hogy így is elég gyorsan megyünk, úgyhogy nem tettem. Csak ültem és vártam. Néha-néha ránéztem Justinra. Kifelé nézett az ablakon és olyan volt mintha gondolkozna. Nem szóltam egy szót sem.

Végre odaértünk a kórházhoz. Kipattantunk az autóból és már mentünk is befelé. A mentősök intettek, hogy ott menjünk be. Folyamatosan Ashley mellet voltunk, amíg fel nem értünk a mútőbe. Utoljára megfogtam a kezét, ami már nem volt olyan meleg. Inkább a kettő között. Úgy éreztem, hogy le kell üljek különben elájulok. Justin észre vette úgyhogy oda kísért a székhez, míg az anyukája elszaladt nekem vizért.

Már vagy ott ültünk vagy 10 perce, mikor megszólalt a telefonom. Dei volt. Remélem nem a Selenás ügyől akar beszélgetni, mert nincs erőm hozzá.

- Szia, Demi. Mondjad gyorsan.

- Szia. Minden rendben? - kérdezte. Én felálltam és arrébb mentem.

- Nem- mondtam sírva. - Semmi sincs rendben.

- Emily. Mi a baj? - kérdezte aggódva.

- Ashley..., Ashley...

- Mi van Ashleyvel? - kérdezte idegesen. - Emily mondd már.

- Lehet, hogy soha nem látjuk többé.

- Tessék? Mi? - kérdezte. Hallottam a hangján, hogy neki sincs sok hátra a síráshoz. - Hol vagytok? Oda akarok menni. - itt már sírt.

- Az L.A. kórházba. - mondtam.

- Rendben. Azonnal indulok. - majd letettük a telefont.

Mikor oda értem Georg csak ennyit kérdezett:

- Demi?

-Igen. Sajnálom, de már ő is a "csapatunk"hoz tartozik.

- Nem semmi baj. Már én is fölhívtam az édesanyját. Azt mondta, amint vége van a fiam versenyének jönnek.

- Ashleynek van egy öcsse? - kérdeztem.

- Igen.

Még sose mesélt Ashley az öccséről. Már egy ideje ott álltunk, amikor Demi jött. Oda mentem hozzá. Láttam, hogy nagyon szét van esve, nem akartam, hogy elessen vagy valami. Mikor oda értünk egymáshoz a másik nyakába borultunk. Demi zokogott, nekem pedig megint előbújtak a könnyek a szememből.

- Úgye nem lesz semmi? - kérdezte.

- Nem tudom. GYere üljünk le. - majd egy székhez kísértem.

Mindketten leültünk. Egymáshoz bújtunk és 10 perc múlva már aludtunk is.

"Ashley szemszöge"

Már mindenki arra várt,hogy a dokotr ki jöjjön. Kicsit furcsán hangzik, de jártam bent magamnál. Az orvosok nagyon erőlködnek, hogy vissza hozzanak, de nem nagyon ment. Megéreztem, hogy Emily és Demi alszanak. Szerettem volna beszélni velük, úgyhogy egy álomba hívtam őket.

Egy tisztáson voltam egy gyönyörű fehér ruhában. Egy kapu volt elöttem, ami ezüstből volt. Két alakot pillantottam meg, akik kézen fogva jöttek felém. Tudták, hogy két perccel ezelőtt nem itt jártak. Ők is fehér ruhában voltak. Tudtam, hogy addig nem látnak, amíg kellő távolságba nem érnek. HAgytam hagyj nézelődjenek elvégre egy gyönyörű szép tál volt.

Arany és ezüst virágok voltak mindenütt. A sétány mellet, amin jöttek egy patakocska fojt, amiben aranyhalak úszkáltak. Végre kellő távolságba voltak, hogy felfedjem magam.

Mindketten nagyon meglepődtek, hogy látnak. Szemük-szájuk tátva maradt a csodálkozástól.

- Sziasztok. - mondtam és elindultam feléjük. Ők hátráltak egy lépést. Biztos megijedtek. - Ne ijedjetek meg tőlem. Nem foglak bántani titeket. Létszíves gyertek közelebb. - kinyújtottam a kezem, de ők még jobban hátráltak. - Létszíves... muszály beszélnem veletek. Gyorsan kell, mert ha nem sietek soha többé nem leshetek ezen a világon.

Úgy tűnt mintha haboznának. Én egyre idegesebb lettem. Látszott rajtuk, hogy félnek. Nem tudták, hogy mit tegyenek.

38. fejezet

Felálltam a kanapéról. Elindultam, de vissza fordultam. Ez nem egy jó ötlet. Nem kéne ezt tennem. De végül megtettem. Elindultam a konyhába. Oda sétáltam a gyógyszeres fiókhoz. Megtaláltam apu nyugtatóját. Muszály volt egy bevennem. Már szedtem ki a dobozból mikor megszólalt a telefon. Gyorsan oda mentem és felvettem.

- Tessék? - kérdeztem.

- Szia.Emily vagyok. Minden rendben? - kérdezte.

- Igen persze. Csak van egy kis dolgom.

- Milyen dolgod? Justinnal beszéltél?

-Igen beszéltem. - mondtam most már idegesen.

- Oké, oké nyugi. Csak kérdeztem. De akkor hagylak. Majd hívj!

- Rendben. Szia. - mondtam és letettem a telefont.

Vissza indultam a konyhába. Annyira ideges lettem, hogy kettőt vettem be az egy helyett. Vissza raktam mindent a fiókba.Majd vissza indultam a nappaliba. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t. Hirtelen megint a csengőhangomat hallottam. Most apu volt.

- Szia. - mondtam.

-Szia. Sikeresen haza értél? Beszéltetek Justinnal? - kérdezte.

- Igen, haza értem. De majd a többit megbeszéljük itthon. Nem telefon téma.

- Baj van? Nagyon nagy?

- Mondom majd itthon megbeszéljük. - mondtam. A nyugtató hatására szerencsére tök nyugodt voltam.

- Rendben. 10 perc és indulok. Szia.

Ezzel ezt a beszélgetést is letudtuk. A TV-ben nem ment semmi érdekes, úgyhogy átkapcsoltam a Disneyre. Pont Emilykém sorozatja ment. Tök édes volt. Mindig is az ő karaktere volt a kedvencem. Az olyan vicces.

A szemem hirtelen szörnyen húzni kezdett lefelé. A fülemben dübörgött a vér. Arra gondoltam ha itt lenne valamelyik vámpír hős, már rám mászott volna. A dübörgés egyre erősebb volt. Kezdtem megilyedni. A kezeimet, a lábaimat nem éreztem. NAgy nehezen sikerült felállnom. Nagyon beszédültem úgyhogy megkapaszkodtam a falba.

A konyha felé vettem az irányt. Muszály volt innom egy pohár vizet. A szívem egyre jobban vert. Nem tudtam mi történik. Kivettem a szekrényből egy poharat, oda sétáltam a csaphoz és megtöltöttem vízzel. Nagyon remegett a kezem. Azt hittem, hogy sosem fogom tudni meginni, de sikerült. A végén a pohár kiesett a kezemből. A lábaim annyira remegtek, hogy összestem. A térdeim beleestek az üvegszilánkokba. és a kezembe is ott volt egy, amit szorongattam.

A kezemből ömleni kezdett a vér. Éreztem, hogy lassul a szívverésem. Az eszméletemet is kezdtem elveszteni. A fejem a földön volt. Messze a távolban a nagymamám és a nagypapám állt. De ez nem lehet... hiszen ők már nem élnek. A nagyim kinyújtotta felém kezét és magához hívott, de én még nem akartam menni. Akkor jöttem rá, hogy valószínűleg ez volt az utolsó napom a földön.

37. fejezet

Mikor végeztem Deminél elindultam haza felé. Szörnyen fáradt voltam. Végig gondoltam az egész napomat. Arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon jó nap volt addig, amíg nem jöttek a viták. Demi meg Selena, én meg Justin. Föl akartam hívni, de már túl késő volt hozzá. Végre haza értem. Föl szaladtam a szobámba, átöltöztem és elmentem lefeküdni. Alig aludtam valamit, csak forgolódtam egész este. Reggel 10 órakor keltem. Éreztem, hogy fáradt vagyok de nem tudtam tovább aludni. Nagyon csúnya idő volt kint. fújt a szél és esett az eső. Lementem a konyhába. Apu szokása szerint már ott sürgött-forgott.

- Jó reggelt! Milyen volt az este? - kérdezte kíváncsian.

- Hát addig tökéletes volt, amíg nem jött egy kis vita.

- Vita? Milyen vita?

- Demi és Selena vitája. Aztán az én vitám Justinnal.

- Össze vesztetek?

- Igen, de inkább ne beszéljünk róla.

- Rendben. Akkor viszont jó étvágyat. Kész a reggelid.

- Köszi, de nem vagyok éhes.

- Olyan nincs. A reggeli a legfontosabb,

- Na jó. Nem bánom.

- Egyél szépen. Én addig TV-zek egyet.

Elkezdtem majszolni a reggelimet. Nem nagyon ment, de megettem nehogy hisztizzen nekem. Gondoltam föl hívom Justint. Gyorsan felszaladtam a szobámba, átöltöztem, össze fogtam a hajam és mentem a telefonomért. Emily pont  akkor  hívott.

- Szia. - mondta. - Hogy vagy? Sikerült beszélned Justinnal?

- Nem, most  akartam hívni. Csak beelőztél. Selenával sikerült beszélned.

- Bocsi és igen. Az elején nem akart beszélni. Csak sírt, de végül rá vettem, hogy beszéljen. Elmondta az egész sztorit. Ki kell őket békíteni. Szerintem mind ketten arra várnak mikor lép a másik.

-Oké. Majd kitalálok valamit. De ha nem baj most fölhívnám Justint.

- Rendben. Majd hívj mi volt. Szia.

Megnyomtam a letevő gombot és kikerestem Justin számát, majd tárcsáztam. Nem vette föl. Hívtam még egyszer, de  megint  semmi.  Többszöri  próbálkozásom után  kezdtem aggódni.  Föl  hívtam  Pattiet.

- Szia kicsikém. Mondjad. - mondta.

- Szia Pattie. Justin nincs a közeledben véletlenül? - kérdeztem.

- Nem, nincs. Miért nem próbálod meg a mobilján?

- Ott már próbáltam vagy tízezerszer, de nem veszi föl.

- Érdekes. Akkor menj át. Úgy is otthon van.

- Rendben.  Köszönöm.  Szia.

Leraktam a telefont. Kikerestem a szekrényemből egy pulcsit ugyanis elég hideg van kint. Gyorsan fölkaptam és már indultam is.

- Vigyél magaddal kulcsot. Lehet, hogy nem  leszek itthon mire haza jössz.

Elvettem a kulcsot és már mentem is Justinék háza felé. Mikor már a ház előtt voltam, kezdtem félni. Bementem a kapun, odasétáltam az ajtó elé és bekopogtam. A zár kattant és kinyílt az ajtó. Justin állt ott.

- Szia. Beszélhetnénk?

- Miről? Nem a barátnődet kellene vígasztalni? Ő úgy  is  fontosabb. - mondta dühösen. AZ ajtót már kezdte bezárni, de én gyorsabb voltam.

- Justin kérlek. Beszéljük meg. Létszíves.

- Na jó. Gyere be.

- Köszi. - mondtam és bementem.

A konyhába mentünk. Leültem és belekezdtem.

- Nézd, tudom, hogy hülye voltam. És biztos te is megtetted volna a barátodért. Sajnálom.

- Ez volt életem legrosszabb bulija. Sajnálom de ezt kell  mondjam.  Neked  fel  se tűnt, hogy  ott vagyok.  Tudom, hogy  a  barátnőd szülinapja de akkor is.

- Sajnálom. - csak ennyit bírtam kinyögni.

- Hát ezt már sajnálhatod.

- Tessék? - kérdeztem. - Te... te szakítasz velem?

- Még nem. De  gondolkozom  rajta.

- De most azért, mert a barátnőmet vigasztaltam? - itt már patakokban folyt a könnyem. Nem akartam elhinni.

-Ashley... nagyon sajnálom. De nekem nem kell olyan barátnő, akinek a barátnője fontosabb. Persze legyen ő is fontos, de  legyek én  is az.  És most kérlek menj el.

- Rendben.

Zokogva mentem haza. nem akartam elhinni, hogy az a fiú, akit szeretek elhagy. Valahogy nem értettem az egészet. Apu szerencsére nem volt otthon. Ledobtam magam a kanapéra és ott sírtam tovább. Ekkor eszembe jutott valami. De nem tudtam, hogy megtegyem-e vagy sem.

36. fejezet

Ehhez a részhez ajánlanám ezt a számot: http://www.youtube.com/watch?v=EbO6P-_Zx0Y    Mondjuk a részhez rövid, de szerintem pont ide való:D

A kiabálás a mosdóból jött. Reménykedtem, hogy nem az amire gondolok. Emilyvel összenéztünk. Valószínűleg ugyanarra gondolt amire én.

- Semmi baj. - kiáltotta el magát Emily. - Megyek és megnézem. Nyugodtan táncoljatok tovább. Te meg Ashley gyere velem.

- Oké.

Elindultunk a mosdó felé. Olyanokat értettél csak, hogy "te vagy a hibás" meg hogy, "miért nem vallod be". Már tudtam, hogy Demi és Selena lesz az. Elkezdtem rohanni az ajtó felé. Szerencsére időben megálltam,mert Selena viharzott kifelé.

- Selena, várj egy kicsit. - kiáltottam utána. Felesleges volt. Még csak hátra sem fordult.

- Na jó. - mondta Emily. - Én megyek Selena után, te meg megy be Demihez.A bulinak úgy is nem sokára vége.

- De nem kéne addig itt maradnod? Én addig be megyek Demihez, de szerintem itt kéne maradnod. A többiek nem tőlem, hanem tőled akarnak elköszönni. Selena szerintem ott lesz a buli végén is, ahol most van.

- Igen,igazad van. De, azért menj be Demihez.

- Oké.

Elindultam az ajtó felé. Mikor beléptem hallottam, hogy valaki sír. Az illető valamelyik WC fülkében volt. Lehajoltam, hogy megnézzem melyik rés alatt látok valakit. A legutolsóban volt. Oda mentem. Kiakartam menni, de zárva volt.

- Vannak. - mondta. Hallottam, hogy próbálja magát nyugtatni.

- Demi... én vagyok az Ashley. Kérlek engedj be.

A zár kattant egyet és az ajtó kinyílt. Demi szörnyen nézett ki. A fekete szemfestéke teljesen szétesett. Az arca tiszta fekete volt. A szemei ki voltak sírva. Elindult felém. Megöleltem. Még jobban rákezdett. Hagytam hagy sírja ki magát.Mikor már kezdett lenyugodni félve ugyan, de rákérdeztem.

- Demi mi történt? Mi volt ez a nagy kiabálás?

- Összevesztünk... megint... miért pont velem történik ez?

- De mi történt pontosan?

- Hát... mikor elindultam a mosdóba akkor jött utánam. Elején még normálisan beszélgettünk, de aztán elkezdtünk egymással ordibálni. Megkérdezte, hogy én mióta vagyok én ilyen jóban veled és persze Emilyvel. Én meg mondtam neki, hogy ma találkoztunk és már úgy gondolunk egymásra, mint egy barátra. Látszott rajta, hogy zavarja és ezt meg is említettem neki. Ő erre azt mondta, hogy egyáltalán nincs semmi baja. Én meg "ja, persze látom". Erre ő "te is ilyen vagy ha a legjobb barátnődet mással látod és nem magaddal".Én meg, hogy "asszem, ezt nem kell bemutatni" és innentől már mindent egymás fejéhez vágtunk. - mondta Demi.

- Az igen. Nem irigyellek.

- Kezdem... kezdem azt érezni, hogy elfogjuk veszíteni egymást. - mondta Demi. - De én nem akarom elveszíteni. Ő a legjobb barátnőm és mindig az is marad. - ezeknél a mondatoknál már sírt. Sajnos tudtam, hogy mit érez.

- Demi... el tudod veszíteni azt az embert, akit a legjobb barátodnak mondasz. Ha nem figyelsz rá eléggé, ha bármi olyat csinálsz, amit a vele kellene megtenned nem mással. Hidd el tudom mit érzel. Én is leveszítettem egy barátnőmet. És pont ezek miatt.

- Igen, tudom.

- Nektek persze nehezebb. Mindketten híresek vagytok. Sokat vagytok távol egymástól. Minden film forgatáson új barátokat szerzel és közbe elfelejted a legjobb barátnőd. Nekem a barátnőm nem volt híres, de elvesztettem.

- Igen, asszem igazad van. De szerintem már nem akar velem szóba állni.

- Most lehet, hogy nem. De hátha Emily tud vele normálisan beszélni vele.

- Emily beszél vele? - kérdezte meglepődötten Demi.

- Igen. Én akartam, de mivel én nem ismerem inkább Emilyre bíztam.

- Mondtam már, hogy imádlak titeket. - mondta Demi és szorosan megölelt.

- Igen, azt hiszem. Na de szedd rendbe magad és utána gyere ki. Rendben?

- Rendben.

Elindultam vissza Emilyt keresve. Nem jutottam tovább az a ajtótól, ugyanis Justin ott volt. Annyi m inden történt, hogy el is felejtettem, hogy ott van.

- Szia. - mondta kicsit dühösen.

- Szia. Jól érzed magad? -kérdeztem.

- Jobbam érezném magam, ha a barátnőmmel lehetnék és esetleg a barátnőivel.

- Justin... ne haragudj. Csak annyi minden törént...

- Hogy engem már el is felejtettél. Inkább a barátnődet vigasztalod, minthogy velem legyél. Ráadásul pont a hibás félt vigasztalod. - mondta.

- Tessék? - elakadt a lélegzetem. - Hogy a hibás felet? Mégis, hogy mondhatsz ilyet? Itt mindkét fél hibás.

- Hát... szerintem nem.

- Szerintem meg de. - mondtam. Már majdnem üvöltöttem. - De mindegy. Védd csak Selenácskát.

- Most meg mi bajod van vele?

- Végülis semmi, mert még nem igazán beszéltem vele. Nem sértett meg. De van egy barátnőm, akit igen. éppenséggel azon vagyok, hogy valahogy kibékítsem őket.

- Hát... akkor sok sikert hozzá. Én most megyek.

- Menj csak.

Olyan dühös voltam, mint még soha. A sírás kerülgetett, amikor megláttam Demit az ajtóban. Biztos, hogy hallotta, amit Justin mondott.

- Demi... - de nem engedte befejezni.

- Nem, nem semmi. Rendes vagy, hogy ki akarsz békíteni. Azt hiszem most inkább haza megyek.

- Rendben. Ne kísérjelek haza?

- De létszi. - mondta.

- Oké. Csak szólok Emilynek.

- Rendben. Megyek veled.

Emilyt a színpadon találtuk meg. Gondolom azt várta mikor mehet Selenához. Mondjuk már egyre kevesebben voltak.

- Szia Emily. - mondtam és megöleltem. - Demi megy én meg haza kísérem.

- Rendben. Menjetek csak.

- Szia. - mondta Demi és ő is jó szorosan megölelte. - Sajnálom, hogy így alakult a szülinapod. Nem akartam tönkre tenni.

- Nem tetted tönkre. Ez volt életem legjobb szülinapja. És különben is, minden bulin van egy vita. Na de vigyázzatok az úton.

-Rendben.

Azzal elindultunk Demiék felé. Szép csöndbe sétáltunk Los Angeles utcáin.

35. fejezet

Ez a valaki húzott befelé a parkett közepére. Én már tudtam ki lehet az. Mikor beértünk középre megfordított és egy gyors csókot nyomott a számra.

- Te kis hülye. - mondtam.

- Miért is? - kérdezte Justin.

- Mert miért ne.

Ez csak jót mosolyogtunk. Emilyék is furakodtak befelé. Így táncoltunk négyen. Én, Emily, Demi és Justin. Én természetesen Justinnal táncoltam, Emily meg Demivel. NAgyon jó buli volt. Én már kezdtem egy kicsit fáradni, de nem engedtem, hogy a fáradtság uralmar nyerjen fölöttem. Emilyhez nagyon sokan oda jöttek felköszönteni. Egyszer csak a színpadon Emily bátyját fedeztük föl.

- Jó estét mindenkinek! Biztosan mindenki  tudja, hogy milyen bulin vagyunk most. Az én húgom ma lett 18 éves. Szeretném megkérni, hogy fáradjon fel a színpadra.

Emily elindult, de húzott magával minket is. Biztos most fogják kihozni a tortáját. Csak törtük az utat a színpad felé, míg végre odaértünk.

- Boldog Szülinapot. - mondta Haley és átölelte húgát.

- Köszönöm. - mondta Emily.

- Nos, akkor jöhet a torta. És énekeljül el a Boldog Szülinapot dalocskát.

- Oh, atyám. - mondta Emily, miközben felénk fordult.

Elkezdtük énekelni, mikor hirtelen egy gyönyörű szép torta gurult ki. Emeletes volt és gyönyörű mályva lila színe. Volt ott pár lesifotós is. Rögtön vakuzgatni kezdtek.

- Csináljunk pár lépet így hárman. - mondta Emily kérlelőn.

- Én benne vagyok. - mondtam.

- Én is. - mondta Demi.

Emilyt beállítottuk középre, mi meg Demivel ketten mellé álltunk. Gyorsan lekaptak minket. Emily elfújta a gyertyákat. Hirtelen kikapta bátyja kezéből a mikrofont:

- Szóval szeretném mindenkinek megköszönni, hogy eljött. Nagyon sokat jelent nekem, hogy azokkal ünnepelhetem a szülinapom, akiket imádok. - közben felénk mutatott. - Szóval... vegyetek gyorsan tányért meg villát, mert vágom a tortát.

Mindenki sikításba tört ki, közben Emily visszaadta a mikrofont bátyjának. Megfogta a torta vágó kést és elkezdte szeletelni a tortát. A rengeteg sztár liba sorba állt, tányérral a kezükben. Nagyon vicces volt. Demi kicsit furcsán viselkedett,amikor Selena kérte a szeletét. Ott akkor eldöntöttem, hogy bármi áron is kibékítem őket.

- Ki kell mennem a mosdóba. - mondta Demi.

- Oké. De ne maradj sokáig. - mondtam.

Azzal Demi kiviharzott. Emily még vagy két percig osztogatta a tortát, amikor egyet az orrom alá nyomott.

- Köszi. - mondtam. - Ha Magyarországon élnél, ott már hivatalosan is nagykorú is lennél.

- Tényleg?- kérdezte Emily.

- Aha.

- Akkor oda költözöm. - mondta mosolyogva.

- Oké. Befogadlak.

- Köszi drága vagy.

- Tudom.

- Jut eszembe, hol van Demi? - kérdezte Emily.

- Hát... elméletileg a mosdóban. De már egy ideje ott van.

- Csak nem beteg?

- Nem tudom.

- Hát... addig menjünk egyet táncolni.

Lementünk a táncparkettre. Már vagy negyed órája nem volt sehol Demi. Kezdtem aggódni érte, amikor kiabálásra lettünk figyelmesek.

34. fejezet

Végül az egész koncert fergeteges volt. Ekkor bulit még soha nem csináltunk. Nagyon jól éreztem magam és az este még csak most jött. Emily miután lement a színpadról vagy 10 percig csak sírt annyira tetszett neki, amit neki csináltunk.

- Na hogy tetszett? - kérdeztem.

- Ti vagytok a legjobbak. - mondta és szorosan megölelt. - Ilyet még soha senki nem csinált nekem.

-Héj, héj... és én? Engem kihagytok?

- Ki. - mondta Emily. - Addig gyere ide amíg meg nem unom.

A folyosó kellős özepén egy nagy baráti ölelést rendeztünk. Mindenki csak kerülgetett minket. Nem különösebben zavart egyinkünkket se.

- Amúgy lassan ideje lenne menni. Hajat kéne csinálni, sminkelni, átöltözni meg a többi. - mondtam.

- Csak nem buli lesz Emz? - kérdezte Demi.

- De. Gyere el te is. Most már muszály ott lenned.

- Jó lenne. De nincs egy normális ruhám se.

- Gyorsan beszaladhatunk egy boltba. A buli csak nyolckor kezdődik. - mondta Emily

- Oké. Benne vagyok.

- Héj Ashley... - szólt hozzám Em. - Justin is jön?

- Oooooooooo.... - mondta Demi. - Csak nem. - a szája a füléig ért a mosolygástól.

- Nem tudom, hogy jön-e. Nem is mondtam neki. De ha gondolod fölhívom. Biztos van egy kis bulizhatnékja.

- Tőlem. Addig elmegyek segítek Deminek pakolni. Kérdezd meg. De velünk jösz. Nem jön érted se semmi olyasmi oké? Mond, hogy a szülinapos kéri így. - mondta Emily.

- Oké.

Előkaptam a telefonomat és kikerestem Justin számát. Megnyomtam a hívó gombot. A második kicsöngetésre már föl is vette.

- Igen? Csak nem egy szép hölgyemény keres? - monst Justin.

- Nem, nem hiszem, hogy olyan szép. De mindegy. Mond csak, nics kedved ma este egy kis bulihoz? - kérdeztem.

- Bulihoz? Még szép, hogy van kedvem. Milyen buli? - kérdezte Jus.

- Emily 18. szülinapi bulija.

- Aha. Emily Osment?

- Ő bizony. Na? Mit mondasz?

- Oké. Mikor kezdődik?

- Nyolckor. Akkor majd ott talákozunk. Rendben?

- Okszi. Szeretlek!

- Én is téged.Szia.

Mire végeztem a telefonálással Emily és Demi már jöttek is . Emzy össze szedte az én cuccaimat is, ezért imádom ennyire.

- Na? Jön? - kérdezte demi.

- Aha. Nyolckor ott talizunk.

- Oké, de most már menjünk, mert nem leszünk kész soha. Az pedig elég gáz ha késel a saját szülinpi bulidról.

- Hát eléggé. - mondtam és elindultunk a kocsi felé.

Beszálltunk és már száguldottunk is a következő pláza felé. Találtunk Deminek egy klassz ruhát. Vettünk még szemhéjfestéket, szájfényt, karkötőt, fülbevalót és még egyéb piperéket. Futva rohantunk a kocsihoz ugyanis már hat óra volt. Mikor már a háznál voltunk szó szerint kiugrottunk a kocsiból és rohantunk be a házba. Emily szülei már vártak minket. Anyukája jött és segített. Mikor végeztünk megint futottunk a kocsihoz, bár elég nehéz volt magassarkúba futkározni. Sikeresen oda értünk a bulira. Már rengetegen voltak ott. A legtbbje ismert ember, mit pl.: a Hannah Montana bagázs, Selena Gomez, Jennifer Stone, David Henry, Chelsea Staub, Tiffany Thornton és még sok más sztár. Beljebb már ment buli. Justint kerestem de sehol sem találtam végül valaki hátulról átkarolt.

(Bocsi uncsi lett és rövid. Erre maradt energiám.)

33. fejezet

Mikor haza értünk fölszaladtam a szobámba, de elötte elkértem aputól Demi számát. Gyorsan fölhívtam és megbeszéltem vele Emily meglepijét. Nagyon tetszett neki, úgyhogy ő is készül majd egyel. Már elég késő volt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy lefekszem hiszen holnap nehét nap lesz. Elment megfürödtem, majd befeküdtem az ágyba és már szundítottam is.

Reggel nyolckor már apu ébresztett. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. Elmentem a fürdőbe elintéztem reggeli teendőimet. Felöltöztem, össze fogtam a hajam. Gondoltam majd reggeli után fogat mossok. Oda sétáltam a gardróbomhoz. Kinéztem egy csini lila felsőt és egy hosszú sárga nadrágot. Mikor végeztem leszaladtam a konyhába. Apu szokása szerint finom reggelivel várt. Gyorsan betúrtam az egészet és rohantam föl fogat mosni. Fogmosásom után beledobáltam egy-két cuccot a táskámba. telefon, zsepi, pénztárca meg egy pót hajgumi, úgyanis jártam már úgy, hogy próba közbe elszakadt.

- Ashley! - kiabálta apu. - Kész vagy? Indulnunk kell.

- Megyek! - ordítottam vissza apunak. Föl kaptam a táskát és már indultunk is a csodás limuzin felé. Beszálltunk és száguldottunk a fellépés helyszínére. Kezdtem izgulni a találkozástól. Nem nagyon bírtam ezeket az ismerkedéseket. Mire a gondolataimat végig pergettem már ott is voltunk.

- Idáig jöttünk kocsival? - kérdeztem. -  Eddig eltudtunk volna sétálni.

- Öööööö....  - mondta apu. - Ez praktikusabb.

- Na... a nagy mozgó ember. - mondtam gúnyolódva.

- Héj... velem ne beszélj így!

- Oké. De merre kell menni?

- Gyere.

Elindultunk a bejárat felé. Demi már a színpadon próbált. Épp a "Here We Go Again"t énekelte. Ez volt a kedvenc számom tőle. Mikor végzett  leszaladt a színpadról. Szó szerint futott felém tárt karokkal.

- Ajjjj... na végre. - mondta nagy örömmel és erős szorítással, amit a nyakamnál eléggé éreztem. - Azt hittem, hogy már soha nem értek ide. Annyira örülök, hogy látlak és annak is örülök, hogy végre megismerlek.

- Demi, ha nem engedsz el ki fog törni a nyakam. - mondtam.

- Jaj... ne haragudj. - mondta és közbe elengedett. - És ha már itt tartunk nem csak Emilynek van meglepetésem, hanem neked is.

- Nekem? - kérdeztem. - Nekem mi?

- Az, hogy kaphatsz egy szerepet a sorozatomban. Csak egy epizódos szerep. És szeretném ha elvállanád.

- Hogy... hogy én? Sorozatban? Hát... ezt még át gondolom, de szerintem benne vagyok.

- Létszi, létszi legyél benne.

- Oké. Rendben.

- Köszi, köszi, köszi. Még csak most ismerlek, de már imádlak. Mondjuk Miley is azt mondta, hogy imádnivaló vagy. - mondta két mosolygás közt.

- Hát... én már csak ilyen vagyok. De kezdjünk el próbálni.

- Oké.

Fölsétáltunk a színpadra. Demi még énekelt pár számot, majd szólt, hogy jöhetünk mi. Tök jó volt végre a színpadon lenni. ez biztos sokaknak feltűnt. Minden tök jól ment. Ebédidőre én már végeztem is a próbával. Gyorsan elszaladtunk ebédelni.

- És... - kezdte Demi. - Hogy ismerted meg Emilyt?

- Mikor megérkeztem Amerikába. Gondoltam, hogy sétálok egyet, mert akkor vesztem össze az ex-legjobb barátnőmmel. Össze futottam Emilyvel és úgymond kiöntöttem neki a szívem. Azóta egymást hívogatjuk.

- Aha. És miért vesztetek össze a barátnőddel?

- Féltékenység. A barátnőm féltékeny volt rám. Nem volt valami kellemes. Mikor a legjobb barátnőd lecserél. Elég rossz.

- Aha. - mondta kicsit szomorkásan. - Megtudom érteni.

- Ezt meg, hogy érted?

- Hát... nem tudom mennyit hallotál arról, hogy Selenával egy kicsit megromlott a barátságunk. Mondjuk nálunk nem féltékenység volt. - itt egy picit megállt. Látszott rajtam, hogy kíváncsian hallgatom, ezért folytatta. - Mindkettőnknek kezdett beindulni a karrierje, ami alapján ugye új embereket ismertünk meg. Elkezdtünk ezekkel a barátainkkal lógni, így egy kicsit elhanyagoltuk egymást és mostanra már szinte alig beszélünk. Nekem jött Miley, neki Taylor. Mostmár őket mondjuk legjobb barátnőinket nem pedig egymást.

Itt abba hagyta. Nagyon nehéz volt végig hallgatni. Tudtam, hogy Deminek rossz, de biztos Selenának is az volt. Demi arcán egy-két könnycsepp csordult végig. Fölálltam és odamentem hozzá.

- Nagyon sajnálom. - mondtam. - Ha tudtam, hogy rossz neked nem nézek kíváncsi fejjel.

- Nem semmi baj. Örülök, hogy vannak emberek, akik meghallgatnak. De lassan kezdjünk készülődni. Nem sokára kezdünk.

- Rendben.

Vissza indultunk az öltözőhöz. Deminek sikerült mosolyt csalnom az arcára, aminek tökre örültem. Elkezdtünk öltözködni. Most nem a sminkesek festettek ki minket, hanem egymáson kísérleteztünk. Emily három elött 10 percel jött. Gyorsan mindenkit körbe ölelt. Főleg Demit mivel neki nem sokára a színpadon kellet tobolnia.

- Szóval... mi az a meglepi? - kérdezte Emily.

- Már nem kell sokáig várnod.

- Ne legyél már ilyen. - mondta durcizva.

- Nyugi már.

Emily egy hülyeségből bevágta a durcit, úgyhogy inkább Demivel énekelt a színpad mögött.

- Szóval... van egy lány, aki szeretne nektek egy kis műsor adni. Mit szóltok hozzá? - kérdezte Demi a közönségtől. Mindenki örjöngött, én meg közbe megkaptam a mikrofonom. - Oké. Akkor nem is ontom tovább a szót. Hölgyeim és uraim Ashley Stweart.

Rengetegen voltak. Mindenki csak ordibált. Nem húztam tovább az időt, elkezdtem émekelni. Közbe a meglepin járt az eszem. Végül már nem bírtam. A show végére terveztem, de már annyira megakartam lepni, hogy a közepére tettem.

- Megkérném Demit, hogy jöjjön föl vissza hozzám.

Demi elindult felém. Nem értette, de a számmal mutattam neki, hogy miről van szó.

- Mint tudjátok, Emily Osmentnek ma van a szülinapja, ezért egy kis meglepetést szerveztünk neki, mivel ő is itt van. - mondtam.

- Pontosan. Emily szívem, gyere fel létszi te is ide. -mondta Demi. Emilynek fojt a könnye az örömtől. - Remek. Most énekeljük el neki a Happy Birthdayt(bocsi, nem tom pontosan, hogy írják) Készen vagytok? Akkor rajta.

Hihetetlen volt. Mindenki énekelt, közbe kigördült egy szép torta, amine Emily volt. Már zokogott, annyira örült neki.

- Emily... - kezdtem. - Boldog 18. Születésnapot. - modntam. Emily a nyakamba borult.

- Héj... - mondta Demi. - Én is Boldog Szülinapot kívánok. - Emily az ő nyakába is bele borult. Emily kért egy mikrofont.

- Ajj istenem. El se hiszem. Köszönöm neketek. De főleg neked Ashley és Demi. NAgyon szeretlek titeket.

- Várj... itt még koránt sincs vége. - mondta Demi. - Gyerünk srácok. És mindenki a közönségből.

Emily All the Way Up számát játszották. Mi elkezdtük énekelni.

"I like to bite my nails
And play the air guitar
I like to keep my suitcase packed cause I'm going far
I think you're nice but I don't wanna waste my time
I may seem crazy but don't worry I'm just fine

All the way up
All the way down
Never look back
It's time to breakout
I want it my way
I do what I do
I know what I like
And maybe it's you
Lets rock
It's a temporary life
It's all right
That takes you all the way up
All the way down
Never look back it's time to breakout"

Végén már Emily is beszállt. Hiszen  ez az ő dala. Majd még elénekeltük a "You are the Only One"-t és a " Let's Be Friends".

32. fejezet

Álmomban egy csodálatos helyen jártam. Egy lakatlan szigeten voltam Justinnal. Volt egy saját kis házunk amiben ketten éltünk. Szülők nélkül. Egész nap a hasunkat sütettük a napon a gyönyörű, aranysárga, tengerparti homokban. Beljebb pedig egy kis dzsungel volt. Olyan volt mntha Katty Perry klippjében szerepeltem volna. Már éppenséggel aludni készültünk, amikor nagy vihar közeledett. Nagy, ronda felhők gyülekeztek a fejünk fölé. Gyorsan beszaladtunk a házba nehogy valami nagyobb bajunk legyen. Egyszer csak ránk szakadt az ég. Az esp cseppek csak úgy verték a ház tetőt. Úgy esett mintha dézsából öntötték volna. Nagyon erős szélvihar lett. Forgószél erejó volt. Lekapta a háztető is és minket is. Egy ideig egymásba kapaszkodva forogtunk a széllel. Egyszercsak éreztem, hogy senki sincs melletem. A szél a vízig vitt és ott beledobott. NAgy nehezen följutottam a felszínre. Levegő után kapkodtam.

Arra keltem, hogy valaki erősen rázogat. A szemem kezdett kinyílni. Nem tudtam hol vagyok. A fejem csak jobbra-balra forgolódott míg végül megtaláltam azt akit kerestem.

- Istenem... a frászt hoztad rám. - mondta.

- Miért? - kérdeztem. - És egyáltalán mennyi az idő?

- Gondolom valami rosszat álmodál, mert elkezdtél itt forgolódni. Meg valamit motyogtál de azt nem értettem, hogy mit. Amúgy meg este 7 óra.

- Hogy mennyi? Nekem már hatra otthon kellet volna lennem. - mondtam.

- Nyugi. Apukád átjött megnézni, hogy mi történt. De olyan édesen és mélyen aludtál, hogy nem volt szívünk segíteni.

- De jó nekem. - mondtam és Justin arcára egy puszit nyomtam.- Szerintem menjünk le.

Föltápászkodtunk az ágyról és elindultunk lefelé. Apu és Pattie az ebédlőben teáztak. Olyannyira bele merültek egymásba, hogy fel se tűnt nekik, hogy ott állunk. Megköszörültem a torkom, de így se vettek észre. Megint megköszörültem de még mindig nem. Az ötötdik megköszörülésre már fel figyeltek.

- Na hát... - kezdte apu. - Jó estét álomszuszék.

- Szia apu. Jó napod volt?

- Ühüm... De kapd össze magad és menjünk. Még meg kell beszélnünk pár dolgot.

- Igazából olyan sok minden nincs. De menjünk, mert állva elalszok. Te jössz velünk? - kérdeztem Justinhoz fordulva.

- Nem, én már maradok. - mondta Jus. Egyre közelebb hajolt hozzám. Már ajkunk majdnem összeért amikor valki hireteln megszólalt.

- STOP!!! Várjatok addig míg kimegyek a kocsihoz. - mondta pu gónyosan. - Pattie esetleg kikisérsz.

- Még szép. Menjünk.

- Végre kimentek. - mondta Justin, majd hirtelen elkapott. Szenvedélyes csókolózásba kedztünk. Bele túrtam amúgy is kocós hajába. Akkor hagytuk abba, amikor éreztem, hogy egyre erősebben nyom a falhoz. Már majdnem a bordáimat is eltörte.

- Justin... nyugi. - mondtam neki. - Én még ehhez fiatal vagyok.

- Igen tudom. ne haragudj. - addigra már vöröslött a feje.

- Jól áll a piros. - mondtam neki.

- Igen? - kérdezte. -Akkor mostantól ilyen leszek. Ilyen szép rák vörös.

Apu már a kocsitól ordibált. Gondolom nem akart megzavarni vagy valami. Elindultam kifelé. Már sötét volt, ezért majdnem hasra estem egy nagy kőben. De szerencsére volt valaki, aki elkapott. Elbúcsúzott mindenki egymástól majd apuval beültünk az autóba és száguldottunk haza felé.

- Na, szóval... tudom, hogy későn szólok, de holnap fellépésed lesz.

- Holnap - kérdeztem. - De hát holnap Emily szülinapja lesz. Azt terveztem, hogy egy részét a napnak együt leszünk. Este meg buli lesz.

- Nyugi, nyugi. Nem esti fellépés lesz. Délután háromkor. Esetleg vidd magaddal Emilyt is.

- Ki lesz a szerencsés? - kérdeztem.

- Demi Lovato.

- Tessék? - kérdeztem. -Azta de jóóó. Demis rész vártam a legjobban. El se hiszem.

- Pedig de.

- De akkor mi lesz Emilyvel? - kérdeztem.

- Hívd fel és kérdezed meg nincs-e kedve lő bulit tartani. Majd é érte megyek mert Demi azt kérte, hogy ha lehet délelött próbáljatok eggyet.

- Rendben. Akkor fölhívom.

Azzal tárcsáztam Emily számát. Sokáig tartott mire fölvette.

- Szia csajszi. Rég hallotam felőled. Mi újság? - mondta Emily.A hangja izgatott volt.

- Szia. Csak azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedves egy kis elő bulihoz holnap.

- Elő bulihoz? Mégis hol?

- Egy Demi Lovato koncerten.

- Egy Demi koncerten? Még szép, hogy van kedvem.

- Akkor jó. Apu holnap háromra érted megy. Én majd ott várlak. És lesz egy nagy meglepim.

- Meglepi? Mi?

- Majd meglátod holnap.

- Kösz szépen. Direkt csináltad mi? - kérdezte Emily.

- Még szép. NA de majd holnap összefutunk.

- Oké. Szia.

Letettük a telefont.

- SZóval...

- Mehetsz érte holnap háromra.

- Rendben. De mi lesz az a meglepi? - kérdezte apu kíváncsian.

- Majd meglátod holnap.

Ezzel ezt a témát le is zártuk.

Újabb utazás!

Helló mindenki!

Holnap (aug. 20) elutazunk egy kicsit "pihenni" és csak vasárnap(aug 22.) jövünk vissza. Addig nem tudok részt felrakni. De majd megpróbálok nem csak egy részt felrakni. Attól függ mikor érünk haza. Addig is mindenkinek jó pihenést. Hiszen nem sokára kezdődik megint a suli.:(

Puszi nektek.